Rendszeres olvasók

2012. január 11., szerda

2 új családi kötelék

Decemberben készült két kecskeméti családnak.
A családi kötelékek továbbra is nagy kedvenceim, egyszerűen imádom őket hímezni. Miközben hímzem a neveket, ott van arcuk előttem, vagy ha nem ismerem személyesen, akkor elképzelem őket. Kezemben tartom a férj és feleség "szivét". Tudom, hogy ők összetartoznak, gyerekeik születtek. És ez jó! De amúgy az egész életben a legfontosabb dolognak tartom a családot. Szűkebb értelemben is, és tágabb értelemben is, mivel én részese lehetek egy nagy nemzetségnek (Ugrin) is.
Visszatérve a szivekhez: megint sűrű lenvászonból készültek, teával festettem és sütőben antikoltam. A fonalat is én festettem, mindkettő bordó-fekete, de az egyik világosabb árnyalatú. Ezt vadcseresznyének neveztem el, kicsit színesebb, vidámabb lett. Fagyöngyöket és lenspárgát használtam a "kötelék" részhez. Amúgy minden ugyanolyan, mint a korábbiaknál: Herédi, Asztalos, Povázsay



Egyik család:


A kislányoknak új mintákat választottam, mind Lengyel Györgyi könyvéből van.


A másik család:


Kifüggesztve:


Szívgyár
Összeszámoltam a blogomon, hogy tavaly mennyi szivet hímeztem, varrtam. Kb. 70 darab került ki a műhelyemből. Rögtön el is neveztem magam szívgyárosnak, és jövőre sorszámozni fogom őket!

9 megjegyzés:

  1. Nagyon-nagyon tetszenek! A kis motívumokat is magad gondolod ki hozzájuk? Miután figyelmembe ajánlottad a családi köteléket, mint olyant, utánanéztem az interneten is. Ezt te találtad ki? Mert sehol semmit nem lehet róla olvasni, csak a te bejegyzéseidet dobja ki. Ha a te ötleted, akkor gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. Adorable hearts and great idea!

    Hugs,
    Tatyana

    VálaszTörlés
  3. Csodaszépek!!!!!!!!!!
    Ugyan B.Évitől nekem már van családi kötelékem, de lehet majd tőled is ezt fogok kérni :)

    VálaszTörlés
  4. Krealady Ildi!
    Ha mégis kedvet kaptál hozzá, még belefér, hogy ez legyen! Szerintem a 4 szives se túl rövid, a spárgát is lehet hosszabbra hagyni. Eredetileg nem az én ötletem, én csak keresztszemesítettem! A Herédi családénál megtalálod a hivatkozást.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszenek, csakúgy, mint a korábbiak! És a fonalaid...ebben is remekelsz!
    Eszter

    VálaszTörlés
  6. Ha nem álltál neki eddig valami másnak, és tényleg belefér.... Lehetne az is akkor valami bordós, pirosas, kis helyes mintával? Neveket nem tudod, ugye? Írok privit:)

    VálaszTörlés
  7. Még sosem láttam ilyeneket, de nagyon tetszenek! Mindegyik gyönyörű :)

    VálaszTörlés
  8. Kedves Szívgyáros! A következő karácsonyra meglephetnél a miékkel :)
    / jó az új profilképed !!!/

    VálaszTörlés